Az emelkedett cím ellenére egy kissé száraz és realisztikus leírás következik Isgerdur születéséről. Leginkább Évi, neked szól, mivel jelezted, hogy érdekelne. Arra is gondoltam, hogy én is mennyire megörültem minden információnak, mikor keresgéltem a neten szüléssel kapcsolatos leírások után és Google haver elvezetett nyilvános blogokhoz, melyek tényleg valós személy megtörtént esetét írja le. Talán másnak is hasznára válik.
Szóval, több hónapon át bújtam a könyveket, a netet svédül és magyarul egyaránt. Mindent elolvastam, próbáltam a lehető legjobban beleásni magam, a születés élettani folyamatába, menetébe, gondolván, ha az ember tökéletesen tisztában van azzal, hogy épp mi történik és miért, akkor sokkal könnyebb.
Ez így is van. Megnyugtatóbb. A sok leírásból, ilyen-olyan magyarázatokból mint pl. hány perces és milyen fájások, sorrend… stb. arra a meggyőződésre jutottam, hogy ha valaha valaki a tanácsomat kérné,( de úgysem kéri ) azt mondanám:
Olvasson el mindent, tudjon mindent, aztán készüljön fel rá, hogy semmi sem fog úgy történni!
Egy biztos: minden szülés másmilyen és nincsenek érvényes szabályok!
Csodával határos, tökéletes várandóságot mondhatok magaménak, így túl a negyvenen! Tehát, nem kell félni, semmi gond, ha valaki idősebb! Az én példám, egy jó példa erre!
Az életmód és az egészség a fontos, nem a kor!
Tökéletesen éreztem magam, a hatodik hónapban vígan sütkéreztem a napom és lengedeztem a kellemes habokban Velencében! Igaz, a meleget nehezen viseltem, napközben inkább a strandon voltunk, a napernyő alatt illetve a tengerben , mint a városban.
Januárban volt a tervezett időpont, decemberben még repkedtem Magyarország és Svédország között. Akkor már orvosi engedéllyel!
Istennek hála, mindenkinek ilyen várandóságot kívánok! Se cukor, se vérnyomás probléma, se vizesedés, se hányinger, se falánkság…
Pedig még a vérnyomásgyógyszert is kiváltottam, hátha felmegy, de nem.
Nem híztam túl sokat, pedig nem vagyok kicsiny darab! Az utolsó hónapban lett akkora a hasam, amikor már azt hittem, hogy ennyi, tovább nem gömbölyödök, hogy a legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudtam a bakancsom felvenni. Pedig csak egy nyamvadt cipzárt kellett felhúzni!
Erőlködtem én, bele is izzadtam, de valami az útban volt, de nagyon J
Ja, és az is kissé bosszantó, ha az ember nem tud megborotválkozni alulról, csak ha a kedvese segít, szóval ezt is megoldottam egy tükör építménnyel. Mint az egyiptomiak… mármint a piramisfestést belülről a sötétben.
Apukám eljött az utolsó időszakban, felkészítettük a szobát a baba fogadására, kiságy megvetett ágyneművel, pelenkázó stb.…
Már nagyon vártuk, biztattuk, simogattuk. Aztán eltelt az idő, és semmi. Kezdtem megijedni, és mikor túlhordtam 1 héttel és a svéd bába csak annyit mondott, hogy semmi baj, 2 hét túlhordás teljesen normális és még vizsgálatra sem küldött, elveszítettem azt a nyugalmat amit addig szép gondosan felépítettem!
Mivel a neten megvizsgáltam és azt tapasztaltam, hogy 40-dik hét után mindenütt szinte naponta vizsgálják az anyát, hogy rendben van –e a baba, pl otthon is, úgy döntöttem, hogy lépek…
Szépen bementem a mamagondozóba, és közöltem, hogy szeretnék egy vizsgálatot. Kedvesen, de erélyesen. Mondtam, hogy ha nem kapok időpontot, akkor bemegyek a sürgősségire „holnap”.
A bábám nagyon kedvesen elintézte, még füllentett is, amit elárult nekem, gondolom, itt nem szokás az ilyenJ. Azt mondta, hogy kell egy sürgős vizsgálat, mert idősebb vagyok és rosszul érzem magam. Persze makkul éreztem magam, illetve az egyetlen problémám, ami a várandósságom utolsó szakaszát végig kísérte az, hogy éjjel 1-2 óránként felkeltem, teljesen frissen, üdén, ettem-ittam, sétálgattam aztán aludtam. Napközben nem voltam fáradt, aludni sem kellett emiatt.
Szóval, egy hét túlhordással, akkora pocakkal mint a ház a sokminusz fokban tartok haza fele immár megnyugodva. Gondoltam, leszállok a faluközpontban és haza sétálok. Ez kb. egy kilométer enyhe dombos emelkedővel a végén. Enyhe, 15 kilónyi has nélkül!
Ott felfelé gondoltam, hogy ej, de nyom már ez a baba alulról, szerintem lassan készülődik kifele!
Itthon kb. fél 4 fele elkezdett valami kellemetlenkedni a hasamban. Nem tudtam eldönteni, hogy csak kissé megfájdult, vagy elindult a fájás, vagy mi?
Elkezdtük írni, mivel mintha elmúlna-előjönne szisztémát követné. Aztán látom, hogy kb. 5 percenként, de elég gyengén, de mégis csak szabályosan! Azt gondoltam, hogy ez lehetetlen, hogy eljutottam volna ennyire a végére a vajjúdásnak, úgy, hogy szinte „észre sem vettem”, befaltam állva közben egy nagy pizzát, kakikáltam egy jót a spec „gyorsító” segítségével, hogy később se legyen ezzel gond, legyen nagy hely a babának a kifelé úton J.
Felhívtuk a korházat, mert ők adják ilyen esetben a tanácsot, mit tegyünk. Szerintük várjunk, úgyhogy vártunk is fél 7-ig. Még szerencse, hogy csak addig! Hívtunk egy taxit, akkor már kellemetlenebb volt, de teljesen tűrhető, viszont egyértelműen érezhető a semmihez sem hasonlítható fájdalom. (haha, persze nagyon hasonlít a menstruációs görcsökhöz! Köszi, internet! )
Ló kakit hasonlít az bármihez is!
NA, szóval, 7-kor jött a taxi, félnyolcra bent a korházban, keresgélve kicsit a szülészeten, hogy hova tartozok is valójában, végre megérkeztünk. Bevezettek egy szobába, kellemes félhomály, minimál orvosi felszerelés, teljesen barátságos, otthonos minden, fürdőszoba, szülőágy.
Levetkőztem, mondták nemsoká jön az orvos.( fél óra múlva ) addigra jól elkezdtem vérezni, majd’ frászt kaptam, mivel tudtam, hogy az erős vérzés az nem jó jel szülés alatt. Manó rohant valami segítségért, aki jött és megnyugtatott, hogy ez nem olyan sok. ( ja, a végén a szülési folyamat leírásában összességében kb. 5 dl-re teszik a vérveszteséget! )
Aztán megjött a doki jól letapogatott belülről, és közölte: Jöhet a baba, teljesen nyitva, szépen átugrottam otthon a tágulási időszakot is.
Ez jó hír volt, mert akkor tudtam, hogy sok lehetséges komplikációt úsztam meg, miszerint elhúzódó vajjúdás, mesterséges megindítás… stb. ( kellet nekem ennyire felkészülni a témából )
Végezetül 24:48 kor kint volt a kislány, kisebb-nagyobb szenvedés árán. Azt mondanám, hogy az utolsó fél óra a nagyobb! Nem kértem semmilyen fájdalom csillapítót, még a TENS szerkentyűt sem használtuk, sem a lust-gast , egyszerűen eszembe sem jutott!
Amikor bementünk le kellett adni egy tervezetet arról, hogy optimális esetben hogy képzelem el a szülést, mik az elvárásaim. Azt kértem, hogy amíg a baba vagy az én állapotom megengedi, addig a legtermészetesebb útját választom. Így nem is metszettek gátat, szóval szakadt…. 3 helyen varrtak, ez nem volt kellemes, olyan kis csipkelődős, kellemetlenkedő érzés volt, pedig itt már kaptam helyi érzéstelenítést. Jó sokáig tartott, addig babu a Manónál volt. Érdekes módon első pillanattól fogva figyelte az arcát, érdeklődve, nyugalommal. Ez talán már az intelligencia jele volt nála? Mivel azóta kiderült, hogy nagyon okos, gondolom, igen.
Ja, előbb volt a méhlepény megszületése, ami megint egy kis ijedelemre adott okot, mert nem siette el a dolgot. Kaptam akupunktúrás kezelést , álltak ki a tűk a fejemből meg a lábam ujjából. Fura volt, és nem használt semmit. Mondta az ápolónő, hogy ha nem jön ki időben, akkor sajnos mégis csak az általam olyan rémisztőnek tűnő gerinc érzéstelenítés után jön a doki és kikaparja. A doki jött, nyomkodott valamit meg húzgált a köldökzsinórnál fogva, aztán szerencsére kijött magától. Ebből az ember semmit nem érez, azt sem, hogy viszonylag nagy vérveszteséggel jár!
Ezután jött a varrás csak.
A baba végig nálunk volt, ott a szobában megmérték, a hőfokát is. Van egy skála, arra vonatkozóan, hogy milyenek az életjelei, azaz, hogy érzi magát közvetlen a szülés után. Ő 1 pont híján a kitűnő minősítést kapta. Én is. Nem kevés büszkeséggel emlékszem vissza, hogy a szülésznő ezeket a szavakat mondta svédül: teljesen le vagyok tőled nyűgözve! (kb.)
Kár, hogy nem kérdeztem, mire gondol pontosan. Mindegy.
Hajnaltájt lettem kész teljesen, hoztak be szendvicseket, meg inni. Ott maradhattunk, míg elindult a közlekedés, hogy Manó haza tudjon menni.
Mert bizony hősiesen kitartott mellettem, legyezgetett a fekete csipke legyezővel, miközben adagolta a vizecskét a kulacsból. Nem ájult el, toppon volt végig! Még látta a ki a kis babunk hajas fejecskéjét kifele jövet.
Mikor visszajött a nővér, felöltöztem, kérdezte kérek-e kerekes széket, mert át kell mennem a mamagondozóba, persze, hogy nem kértem! Szépen átsétáltam és toltam a babucit először az életünkben, babakocsiban. Csendben volt, figyelt, pihent.
Az új helyen egy nő volt egy babával, ott lefeküdtünk, a babut magamra raktam, betakartak és aludtunk. Manó haza ment pihenni meg átöltözni.
Kértünk egy olyan szobát, ahol az apuka is bent lakhat, majd később kaptuk meg, délután, mikor megürült. Az volt csak a luxushotel J. Saját személyzettel, csöngetésre jöttek, megmutattak mindent, megtanítottak szoptatni, pelenkázni, meg minden kérdésre válaszoltak, törődtek velünk.
Napi 5 étkezés, külön rendelt vega koszt nekem, gyümölcs, zöldség, annyi, hogy belém se fért. Manó is kapott 2 étkezést azért a csekély kis fizetségért cserében amit elkértek ezért a szobáért tőlünk.
Enni kisétáltam, kellett a mozgás, nem hagytam el magam, pedig kutyául voltam. Sajnos a varrások helye, meg úgy általában az alsó felem iszonyatosan fájt, miután kiment a helyi érzéstelenités hatása.
Főleg pisilésnél. Még szerencse, hogy saját wc volt a szobában, speciális pici zuhannyal, ami megkönnyítette a WC használatát. Na, ez a 2-3 nap volt a legrosszabb, rosszabb, mint maga a szülés. Vérzett nagyon, fájt, ráadásul a baba ott volt minden pillanatban, cipelni kellett, emelgetnem, szoptatni, felülni, lefeküdni… gondolom, ha azt mondom, hogy nem bírom, akkor gondjaikba veszik és behozzák, mikor szopiidő van. De persze, nem mondtam. Hősiesen leküzdöttem ezt a kellemetlenséget, negyed napra mikor jeleztük, hogy elmennénk haza (merthogy addig maradhattunk volna, amíg akarunk, csak 2 nap tanácsos…)már sokkal jobb volt. Bár megjegyzem itt, sokáig nem gyógyultam meg teljesen, igazából hónapokig érzékeny voltam, kívül-belül alsótájon. Arra a kérdésre, hogy mi a jobb, ha ilyenkor a kismama leadja a babát és kipiheni, magát pár nap alatt vagy az itteni séma szerint rá van kényszerítve, hogy gyorsan összeszedje magát, nehéz válaszolni.
Mivel Manónak csak 10 nap papa szabija volt, és mindent rendben találtak mielőtt elmentünk, haza mentünk. Az érdekes, hogy nem vitték túlzásba az orvosi ellenőrzéseket. Engem csak akkor látott a szakember, mikor kisegítette a méhlepényt, Se addig a szülés alatt, sem pedig utána a második hónap végéig! Babut amikor kijöttünk, akkor nézték meg, illetve vettek tőle vért, valami komplex szűrésre, aminek jó eredménye lett, mivel nem kaptunk semmilyen értesítést.
Itthon is bele kellett rázódni a teendőkbe, volt rá 6 közös napunk. Én gyengélkedtem VOLNA, ha lett volna rá időm vagy módom J, így azonban cipeltük felváltva a babát, merthogy nem aludt, csak keveset (nesze neked lexikon, az újszülött majdnem átalussza a napot, mi? )
Szopizott folyamatosan, szerencsére volt tejem, így legalább a tápszerkutyulást megspóroltuk.
És lám, milyen tökéletes a természet, illetve az emberi test, ha hagyják, hogy azt tegye amit jónak lát… most megtudtam, mi volt az értelme annak, hogy hónapok óta 1-2 óránként fent vagyok éjjel:
Szoptatni kellett a babát, erre készítettem fel a szervezetem. Ennek hála, rögtön felugrottam a legkisebb babapisszenésre már kaptam is ki az ágyból, és nem is voltam nappal túlfáradt!
Még szerencse, hogy visszautasítottam az altató ajánlatát, hogy többet tudjak aludni, mikor várandós voltam! A természet mindent a legjobban elrendez, ha hagyják, optimális esetben, ha valaki egészséges persze, és nincsenek komplikációk a terhesség alatt!
Asszem’ ennyi a szülésem történetéről. Ha még valami eszembe jut, kiegészítem.
Nagy-nagy köszönet drága férjemnek, aki mindent elkövetett, hogy könnyebbé tegye!
…ás hála a jóistennek ezért a gyönyörű és egészséges kislányért!
.jpg)
.JPG)
